Védőszentünk,
Árpád-házi Szent Erzsébet

Magyarországon született II. András magyar király és Gertrúd merániai királyné gyermekeként.

Már négyéves korában eljegyezték Thüringia leendő grófjával, Lajossal. A kis menyasszony meg is érkezett fényes kíséretével a wartburgi várba, hogy német környezetben nevelhessék.

A kis Erzsébet jósága és kedvessége hamarosan megnyerte a vár népét. A nála hét évvel idősebb Lajos kezdettől fogva szívből szerette.

A leendő anyós ellenben egyre növekvő rosszallással szemlélte, hogy Erzsébet egyenrangú társnak tekintette a legegyszerűbb gyerekeket, nem vette át az udvari élet előírt formáit, s hogy mindennél jobban szerette a vad lovaglást.

A házasság mégis megtörtént, és a fiatalok boldogsága teljes volt. Erzsébet teljes szívével átadta magát férjének, akihez sokkal erősebb kötelékek fűzték, mint a szülők akarata vagy az együtt töltött gyermekkor.  Most már nyugodtan függetleníthette magát az udvari etikettől. Ha férjét hazavárta, messzire elébe lovagolt, és viharos örömmel üdvözölte. Lajos pedig az udvari emberek megrökönyödése ellenére egy asztalnál étkezett vele.

Erzsébet szívét azonban nem csak egyedül Lajos birtokolta; Isten volt az, aki Erzsébetet egészen lefoglalta magának.

Erzsébet legbensőbb titka s egyúttal legvonzóbb vonása az volt, hogy tökéletes összhangot tudott teremteni Isten és a férje iránti szeretet között.

Kimondhatatlan fájdalmat érzett akkor, mikor Lajos 1227-ben keresztes hadjáratra indult. Mintha sejtette volna a jövőt: Lajos még út közben megbetegedett és meghalt.

Lajos oltalma nélkül nem folytathatta tovább addigi életét, ezért gyermekeivel együtt elhagyta a várat. A későbbi korokban, amikor már nem értették a szegénység utáni vágyat, amely Erzsébet szívében állandóan égett, menekülését úgy magyarázták, hogy „elűzték a várból“.

Utolsó éveiben nagy szerepet játszott Marburgi Konrád, akit maga a pápa jelölt ki Erzsébet lelkiatyjául. Konrád ferences, komoly szent buzgósággal teli pap volt, aszkézisben és szegénységben élt. Nagy feladatának tekintette Erzsébet tökéletességének kibontakoztatását.

Özvegyi javaiból Erzsébet ispotályt rendeztetett be Marburgban. 1228 óta szolgált a ferences harmadrend szürke ruhájában mint betegápoló. Gyermekeit nevelőkre bízta, mert úgy látta, hogy nem tud számukra megfelelő nevelést biztosítani. E döntésében bizonyára része volt annak is, hogy szívét most már osztatlanul Istennek akarta adni.

1231 novemberében Erzsébet megbetegedett. Utolsó napjait gyermeki derű ragyogta be. Elajándékozta még meglévő holmiját, és vigasztalta a mellette levő nővéreket. 16-án éjfél körül halt meg. Marburgban temették el. S már négy évvel halála után, 1235-ben szentté avatták.

Szentek élete

Apostoli Szentszék Kiadója,  Bp., 1990.